8.rész ~ Ez komoly?

A reggeli felkelésem tökéletes volt. Justin kezében a legjobb felkelni. Ahogy a karjai körbefogják a derekam, és lágyan magához húz. Az ölében ülök. Ha ezt valaki év elején azt mondta volna, hogy én így fogok ébredni, nagyot nevettem volna, és ott hagytam volna. Érzetem hogy Jus elkezd mozgolódni, és ellök magától.
-Jó reggelt!- ült föl az ágyon.
-Szia! -én is követtem az előző mozgását.
Elkezdte dörzsölgetni a szemét, és utána álmosan rám nézett.
-Ennyire megijedtél attól a babától?- kérdezte, nagy mosolyt húzva a szájára.
-Olyan ijesztő volt. -mondtam szerényen.- De észre vettem, hogy a Paranormal Activity közben, nem is egyszer megrezzentél! -mondtam kuncogva.
Sokáig gondolkozott azon, hogy most mit mondjon, de utána kinyögte azt a mondatot.
-És.. Most mit csináljunk? -kérdezte.
Ezt többes számban mondta? Csináljunk? Együtt csináljunk valamit? Öm.. Oké.
-Együtt? Te nem akarsz valamelyik haveroddal lenni? Tudod! Úgy fiúsan. -suttogtam a levegőbe, úgy, hogy pont meghallja.
-Hát most nincs kedvem kosarazni. Biztos hamarosan fel fognak hívni, hogy megyünk-e meccsezni. De most inkább, itt akarok feküdni egész nap az ágyban. -mondta.
- Hát persze. És most mivel nekem sincsen kedvem semmihez, az ég egy adta világon, megkérdezhetem hogy veled tarthatok-e?- kérdeztem, úgy mint egy királynő.
-Igen! De akkor tényleg maradjunk nyugton. Nincs kedvem reggelizni, szóval ha te le mész, ne hozz nekem.
-Nem. Nem vagyok éhes. Szóval kezdhetjük is az alvást!- mondtam neki álmosan.
Ő csak bólintott, és vissza feküdtünk az ágyba. Mielőtt lecsukódtak volna a szemeim, ránéztem az órára. 7:32-t mutatott. Most messze helyezkedtünk el egymástól, és úgy aludtunk el. Mikor felkeltem, Justin újra az ölében tartott. A leheletét éreztem, ahogy elsuhan a fülem mellett. Próbáltam vissza aludni, mert egy csodálatosat álmodtam.:
Mikor felkeltem, Justin már nem volt mellettem. Körülnéztem, és a szoba üres volt.
-Jus!- kiabáltam, hisz sehol sem láttam.
Lentről hallottam lépteket, és a konyhából meg egy gőzölgő tea sípolását is véltem hallani. Lassan felálltam, és leugrándoztam a lépcsőről. Lent Justin-t vettem észre, ahogy palacsintát csinált. De várjunk csak! Ez a régi házunk. A Colorádói. Az nem lehet. Ez a jelenet már egyszer megtörtént. Ilyenkor szöktem el itthonról, csak hogy együtt lehessek Justinnal. 
-Szia Lilcsi!- mondta. Hát igen. Régen csak Ő hívhatott így. De mára már mindenki elfelejtette ezt a nevet. 
-Gyere Jus! Menjünk el! Hamarosan haza ér apa!- kiabáltam neki. Pár könnycsepp kicsördült a szememből. Hisz emlékszem arra, ahogy miután elszöktünk, apa követett minket. És miután leálltunk egy parkolónál tankolni, apa oda jött hozzám, engem bezárt a kocsijába, Justint pedig elkezdte verni. Egy ideig Justin bírta az ütéseket, de utána már nem és elájult.
Mivel nem akartam hogy ez újra megtörténjen, elküldtem Justint.
-Ez most nem fog menni. Tudom hogy mi fog történni, és utálnám magam ha megtörténne.- mondtam neki.- Szóval kérlek menj el innen. -nyitottam ki neki az ajtót.
-Te most elküldesz?- emelte fel a hangját.
Nem szerettem volna választ adni erre a kérdésére, így jobb ötletnek tűnt az, hogy inkább megcsókolom. 
És igen... Ilyenkor ébredtem fel. Sokszor kerestem ezt az álmot, miközben aludtam, de egyszer sem találtam.Én ezt így nem fogom kibírni. Nem tudom mi lett a sztori vége, és ha az lett amire gondolok (hogy apa megverte Just), akkor én már biztos nem tudok vissza aludni.
Így hát fel álltam, és bementem a fürdőszobába. Vissza mentem a gardróbomba, és kiválasztottam a mai szettemet. Tudom hogy azt mondtam Jus-nak hogy vlee együtt fogok lustálkodni egész nap, de én ezt a könnyű feladatot sem tudom teljesíteni.
Felvettem egy sárga ujjatlant, és felé egy vékony inget, egy fehér rövid nacival. A hajamba egy sárga hajpántot tettem, és fel tettem kontyba a hajam a változás kedvéjért. De persze az ékszerek sem maradhattak ki. A nyakamra vettem egy rózsaszín pillangós nyakláncot, és fonott karkötőket dobtam a kezemre.
Mikor vissza értem, Justin már fel volt öltözve. Indult valahova, mert nem itthoni cuccban volt. Elé álltam, és a kezemet a derekamra tettem.
-Szia! Hova mész?- kérdeztem kedvesen.
-Cs! Közöd? - mondta flegmán.- Na menj már arrébb.
Egy nagy lendülettel neki lökött a vállával a falnak. Azt hittem ott fogok síró görcsöt kapni a fájdalomtól. De nem a fizikai fájdalomtól, hanem az érzelmi fájdalomtól. Lerogytam a földre, és végig néztem azt, hogy Jus lesétál a lépcsőn.
Nagy erőt kaptam magamhoz, és felálltam. Utána futottam, és ismét elé álltam, de most már a földhöz tapasztottam a lábam, csak hogy véletlenül se tudjon arrébb lökni.
-Normális vagy? Mit csinálsz? Én csak kedves akartam lenni hozzád. -mondtam neki, a síró görcs legszélén állva.
-Nem kérek a kedvességedből! És képzeld! Tudom mit csinálok. És nem véletlenül.- mondta mogorván.
-Nem! Te nem vagy tisztába vele! Előbb még tökre jó fej voltál! -mondtam neki fegyelmezetten.- És kérlek mond már el nekem hogy mit ártottam neked!
-Bocsi de várnak a haverok! Szia! -integetett vissza az ajtóból. Mivel maga mögött nem csukta be az ajtót, odarohantam, és az ajtót becsaptam magam előtt. Az ajtónak támaszkodtam, és lassan, egyre lejeb csúsztam.
Pont most jött ki rajtam a sító görcs. Szóval a földön, az ajtónak támaszkodva sírtam. Sírtam Justin miatt. Pedig tudtam hogy nem érdemli meg hogy miatta sírjak. De nem bírtam abba hagyni. És mivel most nem volt kedvem hallgatni azt, hogy a többiek sajnálnak, nem hívtam fel őket. Inkább úgy döntöttem, hogy kimegyek, és sétálok egyet a parkban. A friss levegő jót fog tenni nekem.
Nem messze volt egy park. Felvettem egy kis fehér dzsekit, és elindultam. Mikor oda értem leültem egy padra. Az volt az egyetlen szabad park. A többin szerelmespárok ültek, és kuncogva beszéltek egymáshoz. Elment előttem egy velem egy idős lány. Mikor azt hittem hogy tovább megy, hirtelen leült mellém.
-Szia! Nem baj ha leülök melléd?- kérdezte.
-Hali! Nem semmi baj. -mondtam mosolyogva, és így legalább eltakartam a az igazi sírós arcom. - Ja amúgy Lily vagyok!
-Victoria! -mondta barátságosan.- És? Hogy-hogy erre jártál?
-Ja.. Csak egy kicsit ki akartam szabadulni otthonról.
-A szülők ugye? -nézett rám kérdően.- Engem is mindig elüldöznek otthonról.
-Nem.. Nekem nincsenek szüleim.- mondtam neki szipogva.
-Oh! Sajnálom! Bocsánat! Olyan hülye vagyok!- ölelt át.
Sokat beszélgettünk, és megtudtam, hogy a bátyja, Justin legjobb barátja. De ez a lány nagyon kedves volt velem egész nap. Mikor már indult volna haza, utána kiáltottam.
-Vic! Megadod a számod?- kérdeztem.
Ide rohant hozzám, és bepötyögte a számát a telefonomba. Utána ismét elköszöntünk, és haza indultam. Mikor ránéztem az órámra, 20:32-t mutatott. Nem siettem haza felé, mert minek? Senki sem vár otthon. Azt csinálok amit akarok! Akkor hova kéne mostantól sietem?
Mikor haza értem, Justin szó szerint lebotladozott a lépcsőn, és egy jó nagy ölelést kaptam tőle.
-Hol voltál? Azt hittem már valami baj történt. Ilyet ne csinálj többet!- mondta dühösen.
-El sétáltam egy parkba. De amúgy közöd? Miért aggódsz értem?- kérdeztem tőle.
De miután láttam, hogy nem fog válaszolni arrébb löktem, és megindultam a szobám felé. Mikor hirtelen megfogta Jus a csuklómat, és magához húzott. Közelebb jött hozzám, és egy gyors mozdulattal, az ajkait az ajkaimra tapasztotta. Ő erősen fogta a derekam, és meg a vállán, keresztül tettem a kezem és úgy álltunk egy fél percig. Mikor már nem kaptam levegőt, elhúzódtam tőle.
-Tudod miért aggódok érted?- mondta, és közben egy kósza tincset túrt be a fülem mögé.- Azért mert szeretlek!
-Jus! Ez komoly?- kérdeztem tőle gyengéden.